Közép-Dunántúl

KOMÁROM

Komárom városa a Duna jobb partján található határváros, kulturális és turisztikai központ. A területen áthaladó út évezredek óta kiemelt jelentőségű volt, mind hadászati, mind pedig kereskedelmi szempontból. A tatárjárást követően (1241-1242) IV. Béla király rendeletére kővárat építtettek fel az addigi földvár helyett. A XV. században I. (Hunyadi) Mátyás király (1458-1490) idején élte a város az egyik fénykorát, az uralkodó támogatásának köszönhetően igen jelentős kereskedelmi és katonai központtá vált. A mohácsi csata (1526) után a Habsburgok birtoka lett, s I. Ferdinánd (1526-1564) a vár megerősítését határozta el, majd 1585-ben már a végvári rendszer meghatározó részévé vált. Ezt bizonyítja, hogy a Szinán nagyvezér vezette óriási sereg ostromának (1594) is ellenállt. 
Napóleon 1809-ben elfoglalta Bécset, a császárvárost, I. Ferenc császár és magyar király udvartartásával az erődítményben talált menedéket. Ennek hatására döntötte el, hogy Komáromot a Habsburg birodalom katonai erődrendszerének legerősebb részévé teszi. Napjainkban a város egyik turisztikai vonzereje az erődrendszer, melynek magyar tagjai: a Monostori erőd, az Igmándi erőd, valamint a Csillagerőd. A városi múzeum, mely a legendás tábornok, Klapka György nevét viseli, a város múltját látványos kiállításon mutatja be.

További információ: www.komarom.hu, www.kgym.hu
 

Turisztikai szolgáltatók: 

Brigetio Gyógyfürdő

Hotel Tulipán ***

Aktív turizmus: 

Tata-Komárom Erődtúra

Neszmélyi várrom

Tudománytár: 

Az erődrendszer története